Kérdezd a szakértőt!


Korondán László
a germicid lámpa üzletág vezetője több mint húsz éves tapasztalattal a háta mögött szívesen válaszol kérdésére, germicid/UV-C fénnyel, lámpával, annak hatásával illetve lehetséges alkalmazási területekkel kapcsolatban.

Mobiltelefon fertőtlenítése

Kedves László! Sertéstelepen járványvédelmi megfontolásból kitiltásra kerültek a mobiltelefonok, illetve csak a vezetőség számára engedélyezett a telefonhasználat. A kérdésem arra irányulna, hogy mobiltelefonok fertőtlenítésére alkalmazható-e a germicid lámpás megoldás. Mennyire károsíthatja a mobiltelefonok anyagát az UV fény? Amennyiben alkalmazható ilyen céllal, milyen konstrukció ajánlható erre a felhasználásra?

Korondán László
2019-06-06
szakértő

Köszönöm érdeklődését.
A germicid lámpával mindenképpen lehet csírátlanítani az eszközöket, így a telefont is.

A sugárzás hatással van az anyagokra, elsősorban a műanyagokat öregíti. A különféle műanyagok nem egyformán reagálnak a sugárzásra, így nem tudom pontosan megmondani, hogy a telefonok egyes részeire milyen hatással van.

Vízkezelés nomád körülmények között?

Azt olvastam, hogy a kerámia vízszűrő a baktériumokat és vírusokat nem szűri ki, noha úgy reklámozzák, ezért gondolkodom UV lámpában. A kérdésem az, hogy ha veszek egy 13 Watt-os akvárium germicid lámpát és belelógatom egy 2 literes üvegpalackba, vagy egy 1,5 literesbe (esetleg még be is becsomagolnám alufóliával kívülről a palackot) akkor mennyi idő kell neki, hogy sterilizálja az ivóvizet?

Korondán László
2019-06-06
szakértő

Köszönöm érdeklődését.
UV fénnyel történő csírátlanítás víz esetében csak átfolyó rendszerű berendezéssel oldható meg.
Az UV-C sugárzás nagyon kis távolság után már elnyelődik a vízben, így egy tartályba bármennyi ideig is „lógatják be”, az csak közvetlenül a lámpa mellett fog hatni.
Léteznek ivóvíz kezelésére szolgáló UV berendezések, de mi ilyet nem forgalmazunk. Az általunk forgalmazott hasonló készülékek csak házi úszómedencék vizének kezelésére használhatók.

Kérdés:
Tényleg NAGYON köszönöm. hogy időt szakított rám és noha nem érdekelt ebben a termékben, azért válaszolt nekem. Mégis előre elnézést kérek a következő mondandóm miatt, mert azért mégis Ön a szakértő!
Először is azzal sajnos egyáltalán nem értek egyet, hogy egy tó/akvárium vizét nem lehet algátlanítani/fertőtleníteni egy vízálló germicid lámpával mondjuk az alján, mert a halak megmozgatják a vizet az uszonyukkal és a levegőztető szivattyú is ugyanezt teszi. Tehát a germicid lámpa körül cserélődik a víz és lassan ugyan, de folyamatosan fertőtlenít(get)i az akváriumot. Az én esetemben a palack víz, mivel fizikailag nem Bose-Einstein kondenzátum anyagállapotban van (szerencsére), a benne lévő hő folyamatosan megmozgatja a molekulákat és egy 1,5 literes palack is kb. max 4,5-5cm sugarú.
Említette egy korábbi válaszában, hogy: "egy rozsdamentes acél cső, benne egy UV lámpával, a lámpa és a cső fala közötti távolság max. 4-5 cm" már fertőtleníti az ÁTFOLYÓ(!!!) vizet. Másik válaszában még azt is írta, hogy egy 30x10m-es edző szőnyeget (ami jó esetben sík) is lehet fertőtleníteni 5-6 órán át tartó 8x3db 55 Wattal 2-3 méter távolságból.
Így most feltenném újra a kérdésemet: Ha van egy 13 Wattos kis akvárum UVC-m, amit belelógatok egy állóvizes 5cm-es sugarú, alufólival (nem acélcsővel) bevont palackba, ami kb. 15 fokos, akkor van esélyem, hogy X idő múlva csírátlanná válik? Sajnos nincs más akihez fordulhatnék a kérdésemmel az X-el kapcsolatban.

Válasz:
Az Ön gondolatmenete akár jó is lehetne, ha fizikai szennyeződést akarnánk kiszűrni a vízből: bár egyszerre csak keveset szűrűnk ki, de a szűrőhöz (lámpához) idővel majdnem minden vízrészlet eljut, és egyre tisztább lesz a teljes víztömeg. (Persze ez is csak teoretikus, mivel valószínűleg mindig lesz olyan vízrészlet, ami nem jut el a szűrő (lámpa) közelébe.)
Sajnos jelen esetben nem fizikai szennyeződésről, van szó, hanem mikroorganizmusokról, melyek, mint tudjuk, sajnos folyamatosan szaporodnak, nem is kis sebességgel.
Emiatt hiába öl meg „néhányat” a lámpa a mellette lévő néhány cm-es vízrétegben, nem a már „tiszta” víz fog keveredni (és hígításával tisztítani) a még fertőzött vizzel, hanem fordítva: a még kezeletlen vízben lévő mikroorganizmusok fogják visszafertőzni a már kezelt vizet.
Emiatt nem működhet a „belógatós” megoldás.
Az átfolyó rendszerű megoldásnak pont az a lényege, hogy az áthaladó víz minden részecskéje megkapja a szükséges UV dózist, ezáltal a készülékből távozó víz teljesen csírátlanítva van.

A birkózószőnyeges példa teljesen használhatatlan ebben az esetben, hiszen ott a levegőben terjed a sugárzás, és bár a távolsággal ott is csökken az intenzitás, vízben ez a csökkenés nagyságrendekkel nagyobb, és néhány cm után már valóban 0 lesz az értéke. Így tehát a „hatósugáron” kívüli vízrészek semmi besugárzást nem kapnak, akárhány óráig is működik a lámpa.

Az általunk forgalmazott Blue Lagoon uszodai vízkezelő berendezésekben 6 cm átmérőjű acél csőben van a 40W-os lámpa, egy 3 cm átmérőjű védőcsőben. Így tehát a vízréteg, amit a sugárzásnak át kell „érnie” 1,5 cm!

Az Ön által említett palack átmérője 10 cm, ha tehát egy szintén 3cm átmérőjű védőcsőben használja a lámpát, akkor annak 3,5 cm-es vízréteget kellene kezelnie. Ez még egy 80W lámpának sem igazán sikerül, bár pontos adatokat nem tudok mondani. A 13W-os lámpa mindenesetre nem sokat fog érni.
Az általam említett „max. 4-5 cm” komoly nagy lámpákra értendő, melyek teljesítménye már 100W felett van. Ezeket nagy, ipari méretű UV vízkezelőkben használják, pl. a Budapesti Vízművek ivóvízkezelő telepén.

Ha tehát Ön az említett palackba belógatja a kérdéses lámpát, azzal gyakorlati eredményt nem fog elérni.

Az alufóliás becsomagolás egyébként teljesen felesleges: egyrészt maga a víz is elnyeli a sugárzást, másrészt, ha üres volna a palack, annak falán akkor sem jut keresztül semmi az UV-C sugárzásból. (Sem üvegen, sem műanyagon nem jut keresztül a 254nm-es sugárzás)

Megkérdezhetem, hogy milyen vizet szeretne csírátlanítani? Vezetékes víz? Forrásvíz? Kútvíz?
Milyen tisztaságú vizet remél a kezelés után? Ivóvíz? Akvárium víz? Uszodai víz?


Kérdés:
Megmondom önnek őszintén én "vad"kempingezés szempontjából (kocsival a közelben) szeretnék magamnak ivóvizet előállítani, de a laborvizsgálatok kimutatták, hogy a Katadyn hordozható, kis kerámiaszűrője ugyan tényleg nagyon hatásos sok szempontból, de a vírusok és baktériumok ellen sajnos hatástalan (az aktív szén meg drága) és szerintem túl sok idő és energiapazarlás 10 percig folyamatosan forralni a vizet, ha egy rövid UV-C dózissal a kocsim szivargyújtójáról máris megoldja az utóbbi problémát (elvégre a fényszórók is kb. annyit fogyasztanak, mint amiről szó van). Ön erre mit tanácsol? Ilyen termékük biztosan nincs, mert ezt én találtam ki magamnak. Nem tudom viszont pontosan, hogy kell-e "ballaszt" elektronika, mert van kapocsfeszültség, de ha nem tévedek ezek a germicid halogén izzók is 12 Volton működnek, vagy nem?


Válasz:
A germicid lámpa nem halogén izzó, hanem fénycső. Emiatt megfelelő tápforrásra van szüksége, 230V hálózati áram esetén trafóra. Nem tudom, 12V egyenáramú áramforrásról hogyan lehet működtetni a fénycsövet, de nem lehet közvetlenül rákapcsolni.
Mint jeleztem, a palackba „belógatás” nem annyira egyszerű, mint gondolnánk. Az Ön által említett 13W lámpa elég kis intenzitású, nem biztos, hogy megbirkózik a múltkor kalkulált 3,5 cm vízréteggel. ráadásul ha nem ér le a palack aljáig, akkor ott még nagyobb víztömeg marad ki a kezelésből.
A lámpát nem lehet közvetlenül a vízbe tenni, szükség lenne még egy megfelelő kvarc védőcsőre is. Ennek minimális átmérője 22-23mm, viszont ez esetben tovább nő a kezelendő vízréteg vastagság.

Interneten sokszor árulnak egyszerű és olcsó UV készülékeket felület vagy víz kezelésére. Ezeknek általában nincs komoly csírátlanító hatásuk.

Fentiek alapján azt gondolom, hogy az Ön által elképzelt, „úti” vízkezelés UV lámpával nem járható út, ráadásul hamis biztonságérzetet kelt, és egy valóban „fertőzött” víz estében nem védi meg a betegségtől.
Lehet, hogy a forralás valóban túlságosan idő és energiaigényes, de megbízhatóbb módszer, mint egy „valamennyire” működő UV megoldás.

Penész folt, dohos szagok

Tisztelt Uram! Érdelkőni szeretnék hogy meddig tart a Germicid làmpa hatàsa pl: penész foltok és dohos szagok esetén mennyi idő utàn kell újra ismételni? Vàlaszàt előre is köszönőm.

Korondán László
2019-06-06
szakértő

Köszönöm érdeklődését.

A germicid lámpa elpusztítja a mikroorganizmusokat (vírus, baktérium, gomba valamint ezek spórái)
A sugárzás csak a felületeken hat, nem hatol be az anyagba.
Falak penészedése esetén elsősorban annak okát kell megszüntetni, mert az UV sugárzás csak tüneti kezelést ad.
A szükséges besugárzás időtartama és gyakorisága sok mindentől függ: a penészedés mértéke, mélysége (falban), szellőzési lehetőség, stb.
A lámpát csak olyankor szabad használni, amikor senki sincs a helyiségben, pl. éjszaka.
Alkalmanként 1-2 órás használat már jó eredményt adhat, ezt rendszeresen, eleinte naponta kell elvégezni.
Ha a penészedés okát nem tudják végleg megszüntetni, akkor gyakorlatilag nem érdemes abbahagyni a rendszeres használatot, mert a penész naponta újratermelődik.
Ha sikerül megszűntetni az okot, akkor egy idő után már nem lesz szükség a további besugárzásokra.

Mellékelem kiadványunkat germicid falilámpákról, melyben több hasznos információ található azok felszerelésével és használatával kapcsolatban.

Amennyiben további kérdések merülnek fel, kérem, jelezzek.

 

Beltéri medence - hideg fal penészedése

T. Uram egy kb. 25m2 es helyiségben levő 20m2 vízforgatós ellenáramoltatós medence, merülő van, egy szauna mellett.amit csak a családom használ. A helyiség ventilátorral időszakosan van szellőztetve. az utóbbi időben a hidegebb sarok fölötti mennyezeten és sarokban feketepenész foltok jelentek meg, és agresszívan terjeszkednek! kérdésem milyen uv-s készülékkel tudom meggátolni, kiirtani (a medence vizét uv fénnyel kezeljük, és tökéletesen bevált!) 

Korondán László
2019-04-25
szakértő

Köszönöm érdeklődését.
Sajnos a párás környezetben a hideg sarkok klímája nagyon kedvez a penész megtelepedésének, terjedésének.
Germicid lámpa rendszeres használatával kordában lehet tartani a problémát, de tudni kell, hogy ez csak tüneti kezelés. A sugárzás a felületeken hat, nem hatol be az anyagba.
Minden kezelés során elpusztulnak a felületen lévő penészgombák, valamint a levegőben szálló spórák is.
Mellékelem kiadványunkat germicid falilámpákról. Ezek közül a GA30 vagy a GA15 standard vagy rozsdamentes kivitelre lehet szükség.
Ilyen lámpákat kellene felszerelni úgy, hogy a problémás sarkok közvetlen sugárzást kapjanak.
A sugárzás emberre káros, tehát csak akkor szabad használni a lámpát, amikor senki sincs a helyiségben.
A sugárzás öregíti a műanyagokat, tehát a kezelés idejére az ilyen eszközöket, berendezési tárgyakat érdemes esetleg letakarni.

Vetőmagüzem - rovar, atka elpusztítása

Tisztelt Cím! Ezúton érdeklődőm vetőmag üzem UV fénnyel történő fertőtlenítésében milyen tapasztalataik vannak! Kérdésem az lenne milyen hatékonysággal pusztítja az UV fény rovarokat illetve az atkát! Milyen hatással van a fény az élő magvakra, károsítja e annak a csíráját! Amennyiben pusztítja az atkát annak milyen UV behatásnak kellene alákerülnie?

Korondán László
2019-04-15
szakértő

Köszönöm érdeklődését.
AZ UV-C sugárzás (megfelelő dózisban) elpusztítja az atkát. A probléma az, hogy az atka általában megbújik különféle anyagokban (takaró, pokróc, párna, matrac, szőnyeg, stb.).
A sugárzás nem hatol be az anyagba, tehát az elbújt atkát nem tudja elpusztítani.
Emiatt az atkák irtására nem ez a legmegfelelőbb technológia.
Más rovarok esetében nyilvánvalóan káros rájuk a sugárzás, de nincsenek pontos adataim ennek mértékéről.

A még ki nem csírázott magokban rövid ideig tató besugárzás (felületi fertőtlenítés) nem okoz károsodást, hosszabb kezelés hatásáról nincsen információm.
A már csírázó magokra káros a sugárzás.

Óvoda - konyhai fertőtlenítés

Kedves László! Óvodánk konyhájában egy mikrobiológiai vizsgálat bacillus cereust mutatott ki majdnem minden evőeszközön, ami - mint kiderült - a meghibásodott mosogatógépünkből terjedt szét. Megtörtént a fertőtlenítés. Egyelőre még csak tájékozódunk, hogy mit tehetnék, hogy ez legközelebb ne forduljon elő és érdeklődnénk, hogy érdemes-e germicid lámpát beszerelni a konyhába, hogy ez a- és feltételezhetően más bartériumos - probléma megoldódjon. A konyhánk 5*3,5 méter, és 4 méter a belmagasság.

Korondán László
2019-04-08
szakértő

Köszönöm érdeklődését.
Természetesen a germicid lámpa nagy hatékonysággal csírátlanítja a légteret, felületeket, tehát a konyhában is jól használható ilyen célra.

Az Önök esetében egy speciális helyzetről van szó, (evőeszközök kezelése) ezért legjobb lenne, ha telefonon tudnánk beszélni a részletekről. Ha megad egy telefonszámot, szívesen felhívom ebben a témában.

Élelmiszeripari üzem, gyümölcsfeldolgozó csírátlanítása

Tisztelt Uram! Kérek szépen javaslatot/kalkulációt egy élelmiszeripari üzem cca 20 nm-es (5 x 4 m) gyümölcsfeldolgozó és cca 108 nm (18 x 6 m) helyiségének germicid lámpával történő felszerelésére. Mindkét helyiség belmagassága cca 3,5 m. Vízpára van, freccsenő víz a plafon magasságában nincs. Előre is köszönöm szépen. Tisztelettel: Fenyves László

Korondán László
2019-04-01
szakértő

Köszönöm érdeklődését.

Mellékelem kiadványunkat germicid falilámpákról, melyben több hasznos információ található azok felszerelésével és használatával kapcsolatban.

Egy kis táblázat segít meghatározni, hogy adott méretű helyiségben hány lámpa használata javasolt.
Leggyakrabban használt típus a GA30 nyitott lámpatest, melynek hossza kb. 1m, és 30W lámpa működik benne.
A pára miatt a rozsdamentes lámpatestre lehet szükség, vízmentes foglalattal.

 

Kerti tó algásodása

Tisztelt Szakértő! Van egy ~35-40 m3 térfogatú mesterséges készítésű tavam. Sajnos minden évben küzdök az algásodással. Elképzelésem, hogy egy 1000 literes műanyag tartályba beszerelek egy germicid lámpát és így próbálom meg kezelni a problémát. Várom szives javaslatát milyen lámpát használjak a siker érdekében

 

Korondán László
2019-02-21
szakértő

Kedves Érdeklődő!

Az UV fény valóban elpusztítja (egyéb mikroorganizmusok mellett) az algát is, azonban a probléma kezelése elég bonyolult.

Az alga a tóban él, szaporodik, viszont oda nem lehet UV lámpákat kihelyezni, azokat csak zárt térben lehet alkalmazni. A zárt téren belül is a víz (még a tiszta, átlátszó is) erősen csökkenti a 254nm-es hullámok intenzitását, tehát a hatás csak a lámpától 2-5 cm-re lehet megfelelő. Ezért az nem jelent megoldást, ha egy tartály vízbe „belelógatunk” 1-2 germicid lámpát, mert a víz nagy részére ez nincs hatással.

A megoldás egy olyan, átfolyó rendszerű víztisztító készülék, mely tulajdonképpen egy rozsdamentes acél cső, benne egy UV lámpával, a lámpa és a cső fala közötti távolság max. 4-5 cm. Ezen a készüléken átfolyó vizet megfelelően tudja csírátlanítani a lámpa.

A mellékelt kiadványunkban találhatók ilyen készülékek, melyek alapvetően uszodához készülnek, de kerti tóhoz (vagy ivóvízhez) is lehet használni.

A probléma ezzel még nem oldódik meg teljesen, mert a tóban lévő algák nagy része tovább tud szaporodni. Ezek megfelelő kezelésére a tó növényzetét kell úgy alakítani, hogy megszűnjön az algásodás. Tudomásom szerint a tavirózsa megfelelő mennyisége a kérdés kulcsa, amikor abból elegendő él a vízben, az algásodási probléma megszűnik.

Remélem, válaszom jelent valamennyi segítséget. Ha további kérdések merülnek fel akár az algával, germicid lámpával, víztisztító készülékkel kapcsolatban, kérem, jelezze.

Mikor szükséges a lámpacsere?

GHO843T5VH/4 germicid lámpát használunk a technológiai vizünk csíramentesítésére. Felmerült kérdésként, hogy elégséges-e a lámpáinkat a kiégéskor cserélni. Tehát teljes élettartamára biztosítja-e a jól méretezett lámpánk az elegendő UV fényt.

Korondán László
2019-02-21
szakértő

Köszönöm érdeklődését!

A germicid lámpák hasznos élettartama 9.000 óra, ami nagyjából 1 év folyamatos üzemelést feltételez. Ennek az élettartamnak a végére a lámpa UV-C intenzitása kb. 85% alá csökken, bár elektronikusan még akár évekig működőképes, a szép lila fénye sem változik, hiszen a látható fény a teljes fénykibocsátásnak csak kb. 1-2%-a

Minden készülékben pontosan megtervezik azt a dózisértéket, amit a kezelendő anyagnak (folyadék, levegő, stb.) átad az alatt az idő alatt, amíg kapcsolatban állnak. (jelen esetben a technológiai víznek, amíg áthalad a készüléken)

A készülék tervezésekor, a dózis kalkulálása a lámpa intenzitás-értékén alapul, mely jelen esetben 260 µW/cm2 (1m távolságból). Ha ez az érték nagyon lecsökken, a készüléken áthaladó technológiai víz már nem kapja meg a kalkulált, szükséges dózist, tehát a csírátlanítás szintje nem azonos az új lámpával elért szinttel.

Emiatt javasolt, hogy évente cseréljék a lámpát a készülékben.

Bár Ön nem említi a védőcsövet, az is fontos része a rendszernek. A lámpát egy kvarc védőcső védi a víztől, ezen keresztül jut az UV-C fény a vízbe. Egy idő után a vízből lerakódások keletkezhetnek a kvarccső falán (pl. vízkő), melyet el kell távolítani. Szélsőséges esetben ez a lerakódás olyan erős lehet, hogy a fénynek csak töredéke jut át rajta, így az eredeti UV dózis nem érhető el. Kisebb lerakódás savas mosással (pl. citromsav) elérhető, vastag réteg kialakulása esetén ki kell cserélni magát a kvarc védőcsövet is. (általában a lámpacsere alkalmával szokták tisztítani, cserélni a védőcsövet)

Birkózószőnyeg - fertőtlenítés

Tisztelt Cím! 30x10 m-es birkózószőnyeg fölé szeretnénk lámpát szerelni lámpatestbe építve. Az alábbi tipust néztem ki: 115W 1198 mm-es, milyen magasra kell helyezni, hány darab szükséges, saválló házban.

Korondán László
2019-02-21
szakértő

Tisztelt Uram!

Feladat: birkózószőnyeg csírátlanítása UV lámpával. A terem méretei: 30x10m, belmagasság ??. A felület sima, egyenletes műanyag, sehol (?) nem takarja semmilyen nagyobb tárgy a felülről jövő UV fénytől. (Ha mégis van ilyen hely, azt külön kell kezelni)

Mivel az UV dózist a lámpa intenzitása és a besugárzási idő határozza meg, az intenzitás pedig a távolsággal csökken, fontos figyelembe venni a következő tényezőket:

Lámpa típusa: ilyen célra általában a G30T8 vagy G55T8 lámpákat használjuk, előbbi intenzitása 100 µW/cm2, a másodiké 170 µW/cm2 .(1m távolságról)

Besugárzási idő: ha egész éjszaka (5-6 órán át) használják a lámpákat, elég a 30W típus, ha csak este, takarítás után 1-2 óráig tart a besugárzás, javasolt az erősebb, 55W lámpa használata.

Távolság: kb. 3 méterenként érdemes egy-egy lámpát felszerelni, mert ezen távolságon belül még elég a lámpa intenzitása, hogy a legtávolabbi ponton is megfelelően csírátlanítson.

Ezek alapján, ha van mód rá, nem a plafonra kéne szerelni a lámpákat, hanem keresztben kifeszített rudakra, sodronyra erősíteni azokat. Ha csak a plafonra lehet szerelni, akkor mindenképpen az erősebb, 55W típust kell alkalmazni. Elvileg nincs szükség a legnagyobb, 115W típusra, de ezt a belmagasság ismeretében lehet eldönteni.

24 lámpát kellene egy 8x3 db-os téglalap-hálóban elhelyezni, párhuzamosan szerelve azokat a terem hosszabb oldalával. Így a lámpák 2,6-2,8m távolságra lesznek egymástól, ezáltal egyenletes, megfelelő intenzitású UV-C besugárzást tesznek lehetővé.

A lámpákat kizárólag akkor szabad üzemeltetni, ha senki nincs a helyiségben! AZ UV-C fény a bőrre is veszélyes (égési sérülést okoz) a szemre pedig kimondottan káros, nagyobb dózis akár vakságot is okozhat!

Ha van rá lehetőség, a lámpák kapcsolója is a teremen kívül legyen, hogy felkapcsoláskor senkinek ne kelljen bent lennie! Műtőkben például biztonsági mágneskapcsolót építenek be az ajtóba, hogy véletlen benyitás esetén azonnal lekapcsoljon a lámpa. Ha a lámpák kapcsolója mégis bent van a teremben, tudunk adni olyan szemüveget, mely véd a káros UV sugárzás ellen.

Az UV-C fény hatással van a műanyagokra, a jobb minőségűekre gyengébben, másokra erősebben. Kb. olyan a hatás, (öregítés) mint amikor sok nyáron át kint tartunk pl. egy kerti bútort a napon, de ez néhány hét-hónap alatt lejátszódhat.

A lámpatestek készülnek tükrös (irányított fényű) vagy nyitott (szabadon sugárzó) kivitelben. Általában a nyitott típust használják, a tükrösre csak akkor van szükség, ha konkrétan egy helyet akarunk besugározni, és arra kell irányítani a fényt. Rozsdamentes kivitelre élelmiszeripari helyiségekben van szükség, egyéb felhasználáskor teljesen megfelelő a standard kivitel.

Maga a lámpa (fénycső) készülhet olyan speciális fólia-bevonattal, mely megakadályozza, hogy lámpatörés esetén szétszóródjanak az üvegcserepek. Ezt általában élelmiszeriparban használják, (ott kötelező) hogy ne kerülhessen üvegcserép az élelmiszerbe. Jelen esetben esetleg hasznos lehet, ha kizárjuk azt a lehetőséget, hogy a sportszőnyegre kerüljön üvegszilánk. (a 115W lámpára nem tudunk fóliát tenni)

Influenza, pollen - otthoni levegőtisztítás

Az évente visszatérő influenza és az időnként fellépő pollenhatás (kertes házban lakunk) valamint antipátiám a gyógyszerekkel szemben terelt arra az útra , hogy egy korszerű, a lakás levegőjének (időszakos) fertőtlenítésére alkalmas berendezést keressek. Ismereteim, tapasztalataim a gyógyszergyárakban valamikor alkalmazott UV (germicid) lámpáknál megálltak. és ez ebben a formában normál lakótérre nyilvánvalóan nem a legjobb megoldás. Kérem tanácsadásukat egy 50 négyzetméteres nappali vonatkozásában. Egyben érdekelne az UV lámpa alkalmazási lehetősége szabadtéri 44 köbméteres fürdőmedence vonatkozásában.

Korondán László
2019-02-21
szakértő

Tisztelt Uram!

Köszönöm érdeklődését termékeink iránt!

A germicid lámpa hatásosan pusztítja el a mikroorganizmusokat (vírus, baktérium, gomba), sok egészségügyi intézményben is használják csírátlanításra. Egy probléma van vele, csak akkor szabad használni, amikor nincs senki a helyiségben, hiszen az UV-C sugárzás nem csak a bőrt károsítja, de a szemre kimondottan veszélyes, akár vakságot is okozhat. Emiatt közvetlen használata lakásokban nem javasolt.

Vannak olyan légtisztító készülékek, melyekben szintén germicid lámpa végzi a fertőtlenítést, de a zárt berendezésből nem távozik az UV fény, ezért lakásokban, munkahelyen, iskolákban, stb. használható akkor is, amikor emberek vannak jelen. Cégünk által forgalmazott légtisztító készülékekben van ilyen lámpa, tehát kiválóan megfelelnek arra a célra, hogy a légteret megfelelően karbantartsák. A készülékek többféle méretben, kapacitással készülnek, így a helyiség mérete alapján ki lehet választani a legmegfelelőbbet.

Van olyan készülék is, melyben az UV lámpán kívül többféle szűrő is található a különféle fizikai szennyezések megkötésére. A HEPA szűrővel ellátott készülék (XJ-3800) kiválóan alkalmas arra, hogy nyáron a pollent megkösse, ezzel lehetővé téve allergiás személyek részére is a szabad lélegzést. (személyes tapasztalattal is tudom igazolni)

Uszodákhoz szintén tudunk ajánlani olyan UV lámpás víztisztító készüléket, mely lehetővé teszi a felhasznált klórmennyiség 80-90-100%-ékának megtakarítását!

Mellékelem néhány kiadványunkat a légtisztító készülékekről, valamint az uszodai berendezésekről.

A készülékek megtekinthetők bemutatótermünkben.

Amennyiben valamely termékről bővebb információt szeretne kapni, kérem, jelezze!

Tészta gyártó üzem - fertőtlenítés

Tisztelt Cím! Friss tészta gyártó üzemben fertőtlenítésre, csíramentesítésre szeretnénk használni a germicid lámpát. A gyártósor nyitott, itt a szállítószalag fertőtlenítésére van felszerelve lámpa, amelyet a műszak elején, a gép elindításakor használnak, amíg nem állnak mellé a dolgozók. A kérdésem, hogy megoldahtó-e, hogy műszak közben a levegőt fertőtlenítsük folyamatosan? Van-e ilyen felszerelhető lámpatest? Ha igen a falra vagy a meglévő armatúrák mellé/közé kellene tenni a plafonra? Köszönöm válaszát!

Korondán László
2019-02-01
szakértő

Köszönöm érdeklődését germicid lámpával kapcsolatban!

Sajnos, a germicid lámpa által kibocsájtott 254nm sugárzás minden formája (közvetlen, közvetett) veszélyes az emberre, ezért tilos azt akkor és ott alkalmazni, ahol emberek vannak!

A gépsor egyes részeit (elvileg) be lehet úgy építeni, eltakarni, hogy azon a részen működés közben (üzemidőben) is működjenek a germicid lámpák, így a főbb, kritikus munkafolyamatok során van mód a megfelelő csírátlanításra.

A terem légterét úgy lehet viszonylag sterilen tartani, hogy egyrészt a központi légbefúvó rendszerbe építenek be UV-egységet, másrészt a terembe szerelnek fel olyan UV lámpás légtisztító készülékeket, melyek a terem levegőjét kezelik.

Az első megoldás azt biztosítja, hogy a frissen beáramló levegő csíramentes legyen, viszont a már bent lévő levegő nem kezeli.

A második megoldás a bent lévő levegőt kezeli, viszont, nyilvánvalóan, nem képes egyszerre az egész légteret tisztítani, mindig csak az éppen a készüléken áthaladó levegőt kezeli.

Amennyiben további kérdések merülnek fel, örömmel állok rendelkezésre.

Csontvelő átültetés - steril szoba

Tisztelt cím! Abban szeretném a segítségét kérni, hogy az unokaöcsém hamarosan csontvelő átültetésen esik majd át. A gyógyulása itthon csíramentes szobában fog folytatódni. Van-e Önöknél erre alkalmas légtisztító készülék? Ha igen, mennyibe kerül? A szoba mérete: kb. 20 m2. 

Korondán László
2019-01-18
szakértő

Tisztelt Érdeklődő!

Köszönöm érdeklődését!

Légtisztítóink közül az Aetaire típus kimondottan egészségügyi intézmények részére lett kifejlesztve, holland laboratóriumi teszt bizonyítja hatékonyságát. (egyes baktériumos telepszámának 3-4 nagyságrendű csökkentése)

A készülék 50 m2-es helyiségre javasolt, falra szerelhető kivitelű. A készülékben nagyteljesítményű (többfokozatú) ventilátor hajtja keresztül a levegőt egy speciális szűrőn, valamint egy germicidlámpa mellett, melynek fénye elpusztítja a mikroorganizmusokat. Mellékelem adatlapunkat, valamint a többnyelvű használati útmutatót, melyekben megtalálhatók a készülék főbb adatai.

Egyébként tavalyi évben a Tűzoltó utcai Gyermekkórházban adományként felszereltünk (több germicidlámpa mellett) egy ilyen légtisztítót az intenzív osztályon. Azóta folyamatosan használják, és nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk az eredményről.

A légtisztító készülék csak a helyiség légterét tudja kezelni, ugyanakkor a felületeken is megtapadhatnak különféle mikroorganizmusok.

Egy falra szerelhető, fénycső formájú germicid lámpa időszakos használatával ezeket a vírusokat, baktériumokat is el lehet pusztítani. (Ilyet használnak a műtők csírátlanítására is)

Ezt a lámpát kizárólag akkor szabad használni, amikor nincs senki a helyiségben, mert az általa kibocsátott sugárzás káros az emberre: a bőrön égési sérülést okozhat, a szemre pedig kifejezetten káros, akár vaksághoz is vezethet!

Emiatt 1-2 naponta, vagy akár naponta többször olyankor szabad használni, amikor mindenki kimegy a szobából, kb. 20-30 percre.

Ez a módszer nagyon jól kiegészíti a légtisztító folyamatos hatását.

Tájékoztató árak a kiadványunkban találhatók.

Amennyiben további kérdések merülnek fel a témával kapcsolatban, kérem, jelezze.

Köszönöm!