Kínából érkező csomagok fertőtlenítése

Tisztelt Uram, Szeretnék érdeklődni, hogyan tudnánk a cégünkhöz Kínából érkező csomagokat fertőtleníteni a germicidlámpa segítségével? Esetleg létezik futószalagos germicidlámpás kamra? Köszönöm a válaszát.

Korondán László
Korondán László
2020-02-28
szakértő

Köszönöm érdeklődését.

A germicid lámpa sugárzása a felületeken hatékony, amit a közvetlen sugárzás ér, és nem hatol be az anyagba.
Tehát egyrészt úgy kell elhelyezni a csomagokat a lámpa (lámpák) alatt, hogy azok ne takarják ki egymást, és minden oldalukat érje a sugárzás. Másrészt a felfekvő felületeket is kezelni kell, tehát a kezelés közben át kell fordítani a csomagokat.
Harmadrészt a csomagok belsejét nem érinti a kezelés, tehát ha ott van kórokozó, annak semmi bántódása nem esik.

Mindeközben arra kell vigyázni, hogy a sugárzás emberre veszélyes, szemre, bőrre egyaránt, tehát csak ott szabad alkalmazni, ahol senki sem tartózkodik. Tehát egy zárt szekrényen, kamrában, raktárban, ahol nem tartózkodnak dolgozók.

Futószalag esetén egy ún. UV alagutat szoktunk tervezni. Ennek hossza a méretektől és a szalag sebességétől függ, és ettől függ az is, hogy hány darab és milyen lámpát kell beépítenünk.
Ekkor is felmerül az a probléma, hogy a felfekvő felületet is kezelni kell, tehát fordított pozícióban ismét át kell küldenünk a csomagot az alagúton (vagy egymás után két alagútra van szükség)

Első megoldás egyszerűbb, gyorsabb(an megvalósítható), olcsóbb, a második komplikáltabb, tervezési, gyártási időre van szükség, és drágább. (és nem is biztos, hogy szükség van rá)
Ha nem túl nagy a csomagszám, én az elsőt javasolnám.

Overlay