Hírek, akciók
A hirtelen hidegben a legkönnyebb megfázni – ne adjuk tovább egymásnak!
A megfázás némileg tévesen él a köznyelvben, ugyanis a klasszikus meghűléses tüneteket nem a hideg okozza, mint ahogy azt a legtöbben hiszik, hanem vírus, ami azonban hidegebb illetve nyirkosabb időben könnyebben szaporodik, ezért több áldozatot is szed.
Amikor tehát azt gondoljuk, hogy megfáztunk, akkor szó sincs arról, hogy túl hideg van, és nem öltözünk fel rendesen, mint ahogy azt az anyukák és nagymamák előszeretettel hangoztatják a gyerekeknek. Sokkal inkább az a probléma, hogy megszaporodtak a megfázásos tünetekért felelős vírusok, és így könnyebben megtámadják a szervezetet.
Sajnos ez ellen nemigen lehet védekezni, ugyanis bárhová megyünk, megnő a rizikója annak, hogy elkapjuk a betegséget, hiszen nagyon könnyen terjednek ezek a vírusok. Elég, ha akár csak elmegyünk valaki mellett, aki éppen meg van fázva, máris elkaphatja. Mivel azonban a megfázásért felelős vírus a levegőben terjed, egy valamit lehet tenni annak érdekében, hogy ha már elkaptunk, legalább a családunk többi tagját ne fertőzzük meg vele. Ez pedig az, hogy igyekszünk tisztán tartani az otthonunk levegőjét.
Tiszta levegővel elkerülhető egymás megfertőzése
A legtöbb családban a hasonló fertőzések bizony körbemennek. Gyakorlatilag elkerülhetetlen, hiszen egy légtérben vagyunk, folyamatosan küldjük szét a bacikat, a másik pedig belélegzi. Bármennyire is igyekszünk óvatosak lenni, nem ölelgetni, puszilgatni egymást, minimálisra venni a testkontaktust, nagyon sokszor ez kevésnek bizonyul. De nem feltétlenül kell abba beletörődni, hogy ha valaki a családban megbetegszik, akkor szükségszerűen végig fog menni mindenkin a nyavalya. Ugyanis szerencsére ma már hatékonyan lehet tisztítani a lakás levegőjét, kiszűrve ezzel a kórokozókat.
A germicid légtisztító például kifejezetten alkalmas arra, hogy így megszűrje a levegőt, ezért fokozottan érdemes használni akkor, ha valaki éppen beteg a családban. Ha rendszeresen tisztítjuk a levegőt, akkor jelentősen lecsökkentjük annak az esélyét, hogy mindenki más is megfertőződjön a következő napokban. Egy egész családom végigmenő betegség komoly anyagi terhet róhat a háztartásra, hiszen a gyógyszerek nincsenek ingyen. Pláne, ha esetleg a szülők is kiesnek a munkából a megfázás miatt. Az otthon használt légtisztítónak ilyenformán könnyen visszajön az ára, ha azt nézzük, hogy milyen hatékonyan kíméli meg a betegségektől családot.